Magunkról

 

Üdvözöljük honlapunkon!

MAGYAR IPARSZÖVETSÉG

A SZÖVETSÉGEK SZÖVETSÉGE

 

A Magyar Iparszövetség országos munkaadói társadalmi szervezet, amely tagszervezetei önkéntes elhatározásából, tagjai gazdasági-társadalmi érdekeinek képviseletére és védelmére alakult.

A Szövetségünk helye a magyar gazdaságban:

A Magyar Iparszövetséget 22 területi, illetve szakmai tagszövetség és 2 társult szakmai érdekképviselet alkotja.

A Magyar Iparszövetség 1920-ban alakult, azaz immár 90 éves múltra tekinthet vissza.

A Szövetség a 90-es évek elején szervezetileg megújult. Ekkor vette fel mai nevét, amely jelezte, hogy a Magyar Iparszövetség (OKISZ) bővítette érdekképviseleti körét és felvállalta a valódi társas magántulajdon talaján kifejlődő új tulajdonosi réteget is.

A Magyar Iparszövetség érdekeltségébe tartozó gazdálkodó szervezetek - melynek létszáma meghaladja az 1000 szervezetet - a nemzetgazdaságnak fontos szereplői, elsősorban a kis- és középvállalkozások kategóriájában, de az ide tartozók mellett sorainkban jelentős számban találhatók mikro vállalkozások, új típusú szövetkezetek csakúgy, mint a jelentős termelési értéket előállító, a nemzetközi piacon is jól szereplő nagyobb szervezetek.

A Magyar Iparszövetség nemzetgazdasági súlyát és szerepét megalapozza az a tény, hogy tagszervezeti köre szinte átfogja a magyar ipar és kereskedelem keresztmetszetét, egyik jelentős képviselője a gazdasági érdekegyeztetésnek, partnere a gazdasági-, pénzügyi kormányzatnak. Véleményének súlya van fontos gazdaságpolitikai döntések előkészítésében, meghozatalában.

 

Céljaink és az elérésüket szolgáló eszközrendszer

Szövetségünk célja, hogy Magyarország jövőbeni gazdasági és társadalmi életében meghatározó szerepet vállaló, tekintélyes, európai színvonalú, hagyományaiban és értékeiben gazdag, pártoktól független kis- és középvállalkozói munkaadói érdekképviseleti szervezete legyen.

Ennek érdekében:

  • képviseljük az ipari termelésre, termékeik, szolgáltatásaik értékesítésére szövetkező, magántulajdonon alapuló társas vállalkozásokat, valamint más kisés közepes vállalkozást,
  • valódi lobby-tevékenységet folytassunk szervezeteink érdekeinek védelmére, gondjaink orvoslására anélkül, hogy a nemzetgazdaság általános érdekeit figyelmen kívül hagynánk,
  • maradjunk nyitottak továbbá mindazon gazdasági érdekek képviseletére, melyek összhangban állnak érdekkörünk céljaival.
  • A Szövetség egyik legfontosabb célkitűzése a magyar gazdaság, versenyszféra szereplői közül a széles tagsági kör kialakítása és ennek révén egy kiterjedt és hiteles információs bázison alapuló professzionális érdekképviseleti munka megteremtése.

Milyen érdekek mentén haladunk?

Tagszervezeteink érdekeit szolgálja minden, ami

  • a tulajdon, a működő tőke biztonságának szavatolására,
  • a termelő és a szolgáltató tevékenység kedvező külső és belső feltételeinek megteremtésére,
  • a termelő és a szolgáltató tevékenység kedvező külső és belső feltételeinek megteremtésére,
  • a tagok (tulajdonosok és alkalmazottaik) eredményes és rendszeres foglalkoztatására,
  • a megfelelő versenyhelyzet, a gazdasági és társadalmi környezet biztosítására irányul.

Céljaink megvalósításához olyan eszközrendszert működtetünk, amely

  • él az érdekérvényesítés teljes eszköztárával (véleményezés, személyes képviselet, tiltakozás, javaslat, közreműködés, fellebbezés stb.)
  • nem enged a demagóg vonalnak, de erejét a gazdasági érvek felsorakoztatásával megmutatja,
  • megcélozza a közvélemény szimpátiáját, a társadalmi rokonszenvet,
  • támogatja a kormányzat mindazon elképzeléseit, amelyek a gazdaság stabilitását, fejlődését segítik, anélkül, hogy ezzel, mint érdekképviselet bármilyen politikai elkötelezettséget felvállalna.
  • a gazdasági erőnlét fokozása érdekében nyújtott szolgáltatások.

Érdekképviseleti - érdekfeltáró munkánk a területi és szakmai szövetségek kialakult intézményrendszerére épül, támaszkodik a területi szervezetek közvetlen információira. A Magyar Iparszövetség (OKISZ)-ban szakmai tagozatok és szakértői munkacsoportok működnek, amelyek a szakmai, gazdasági, munkaadói érdekképviseleti tevékenység főbb területei, a gazdálkodás funkciói szerint tömörítik a tagszervezetek képviselőit.

Mit biztosítunk tagszervezeteinknek?

Mindenekelőtt és mindenekfelett tényeken, reális helyzetelemzésen alapuló, markáns érdekvédelmet és érdekképviseletet az érdekegyeztetés valamennyi országos ágazati és területi fórumán.

A gazdasági élet szereplőinek -közvetlen gazdasági céljaik megvalósításához -Szövetségünk, illetve tagszervezetei számos szolgáltatást nyújtanak:

Ilyen többek között:

  • külkereskedelmi, külkereskedelem-technikai kérdésekben,
  • a vállalkozások műszaki fejlesztését, beruházását, exportját elősegítő pályázati rendszerekről, támogatásokról, forrásokról történő tájékoztatás, segítségnyújtás a pályázatok elkészítéséhez,
  • tanácsadás, iparjogvédelmi ügyekben (találmány, védjegy, ipari minta know-how stb.), segítségnyújtás minőségvédelmi, szavatossági és termékfelelősségi kérdések megoldásához,
  • kül- és belföldi üzleti partnerkeresés, tőkebefektetési, export-import kooperáció, bérmunka-lehetőségek felkutatása és közvetítése, A BCD brüsszeli üzleti partner kereső számítógépes hálózat teljes jogú tagja vagyunk,
  • üzleti találkozók, vásári, kiállítási megjelenések, szakmai fórumok, börzék szervezése,
  • a gazdaságmenet, a gazdálkodással kapcsolatos ügyviteli, munkaügyi munkajogi, tőkebefektetési, hitel pénzügyi, társadalombiztosítási kérdésekben,
  • szakképzés a munkaerő-átképzés részeként, elsősorban a szolgáltató szférában, illetve ezen a területen esetenként magas színvonalú továbbképzés,
  • Alapítványi formában részt vállalunk a Szövetség nagy múltra visszatekintő, üdülést, kultúrát és sportolást segítő intézményeinek fenntartásában.
  • Alapítója és résztulajdonosa vagyunk a Magyar Iparszövetség Oktatási Központjának.
  • Az aktív foglalkoztatáspolitika eszköztárában fellehető pályázati lehetőségek ismertetésével, összeállításához szükséges tanácsadással segítjük tagszervezeteinket ez irányú gondjaik enyhítésében.

A Szövetség kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, elsősorban a hasonló tevékenységű nemzeti szövetségekkel így:

A Magyar Iparszövetség hagyományos kapcsolatokat ápol a hazai és a nemzetközi szövetkezeti mozgalom szervezeteivel. Tagja az Országos Szövetkezeti Tanácsnak, és részt vesz más nemzetközi szervezetek munkájában is. Átalakuló tagsági körére is figyelemmel - más, nem - szövetkezeti típusú társas magánvállalkozókat, középvállalkozásokat tömörítő külföldi érdekképviseletekkel is szoros kapcsolatot épített ki, elsősorban Közép- és Nyugat-Európában. 2006 augusztusában az UEAPME (Európai Kézműves- Kis-és Középvállalkozások Szövetsége) teljes jogú tagjai sorába léptünk.

A nemzetgazdaság fejlődésének legfontosabb és legszükségesebben végrehajtandóelemeinek tartjuk:
- a dinamikus vállalkozásfejlesztést, a kis-és középvállalkozások súlyuknak megfelelő "megítélését",
- az értékteremtő munka becsületét, a foglalkoztatás kiterjesztését,
- a szakképzés helyreállítását,
- a vendégmunkás munkavállalók hatékonyabb foglalkoztatás szabályainak megalkotását.

Ennek megvalósítása érdekében kiemelten kezelendő feladatkörök:

  • a kis- és középvállalkozások versenyhelyzetének javítása,
  • az adórendszer korszerűsítése,
  • a KKV-ra vonatkozó egyszerű és ösztönző adórendszerek alkalmazásának továbbfejlesztése (EVA, átalány, EKHO2),
  • foglalkoztatási szerkezet javítása, a foglalkoztatás bővítésének elősegítése,
  • adminisztrációs terhek csökkentése,
  • szerepvállalás és jó teljesítés a II. Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtásában,
  • közreműködés állami reformok kidolgozásában és végrehajtásában,
  • a szövetkezet mint társulási forma vonzóvá tétele (a Magyar Iparszövetség jelöli az OSZT következő elnökét kétévi időtartamra).
  • állami és uniós források eljuttatása a tagszervezetekhez,
  • oktatás, képzés, továbbképzés segítése állami pályáztatások igénybevételével,
  • pályázatkészítés, közös projektek előkészítése, koordinálása,
  • felzárkózást elősegítő szolgáltatások nyújtása konzorciumok létrehozásával,
  • fejlesztési lehetőségek vizsgálata, közös beruházások előkészítése, koordinálása,
  • gazdasági elemzések készítése, jogszabály-figyelés és terjesztés,
  • élő, hatékony és napi kapcsolat a központ és a területi szövetségek között az érdekek érvényesítésében és a szolgáltatások biztosításában.

A Magyar Iparszövetségnek nem szabad megvárnia, hogy a reformintézkedések kényszere hasson munkájára, hanem várakozás nélkül alkalmassá kell válnia a megváltozott körülmények befogadására, a megújulásra, a kiemelt fontosságú feladatok ellátására, a szövetségek és a tagok felé irányuló és a jövőben nélkülözhetetlen szolgáltatások biztosítására.

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) tisztségviselői:

   
 
  dr. Vadász György
 ügyvezető elnök
 

 

Tokár István
alelnök

Aparácz Dénes
alelnök

Pintye László
alelnök

Dr. Havas Jenő
alelnök

Benkovics Alajos
alelnök

 

Szabó László
Felügyelő Bizottság elnöke

 

Foreign relations manager:

Nagy Ilona
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
Telefon: + 36/1/343-5181
Fax: + 36/1/343-5521
E-mail: okisz@okiszinfo.hu

 
CsatolmányMéret
OKISZ 2012. évi mérlegbeszámoló.pdf133.74 KB
MagyarIparszövetség 2013. évi beszámoló.pdf121.71 KB